Ez a Forma-1-es pilóta vág bele vegán burgerek árusításába

Lewis Hamilton, a Forma-1 szupersztárja már régóta nem fogyaszt húst. Ezúttal vegán hamburgerlánc nyitásával száguld a világhír felé.

Lewis Hamilton új piac meghódítását tervezi, szeptember elején startol az a vegán hamburgerlánc Londonban, amelyben résztulajdonosként vállalt szerepet.

A világsztár elkötelezett híve az etikus étkezésnek, egy jó ideje egyre kevesebb állati eredetű ételt és italt fogyaszt, marhát és csirkét pedig már egyáltalán nem eszik.

Az ötszörös világbajnok egy vendéglátással foglalkozó céggel és a Tomasso Chiabra Beyon Meat befektető társasággal közösen indítja el szeptember 2-án a Neat Burgert, ahol kizárólag növényi alapú ételeket szolgálnak majd fel.

A céljuk nemcsak az egyre szélesebb körű vegán közönség étkezési igényeinek kielégítése: a húsevők számára is olyan lehetőséget szeretnének teremteni, ahol bemutathatják, a húsmentes ételek is lehetnek ízletesek és finomak.

via GIPHY

Központi szerepet kap az édesburgonya, a vegán sajtok és a céklával színezett zöldségpogácsa, amihez sárgaborsót használnak fehérjeforrásként.

A szakácsok vegán ételgyártókkal működtek együtt, hogy egészen fantáziadús fogások formájában alkossanak valami újat.

A sztár rendkívül büszke a kezdeményezésre.Maga is lelkes állatvédő, a PETA tavaly az "Év emberének" választotta. A Neat Burgerhez örömmel adta a nevét, a fenntartható táplálkozás és az etikus hozzáállás győzte meg, valamint maga is szeretne több olyan éttermet világszerte, ahol a vegánok számára is megadatik, hogy igazán finom és ízletes hamburgert fogyasszanak.

Az étteremlánc megálmodói bíznak benne, hogy kezdetben Hamilton neve lesz a húzóerő, de természetesen a termékeknek is kifogástalan minőségűnek kell lenniük.

Az elkövetkező két évben további 14 franchise üzlet nyitását tervezik Európában és az Egyesült Államokban.

Kíváncsiak vagyunk, sikerül-e a hírességnek a Forma-1-es pályához hasonló csúcsokat döntenie.

Ezeket olvastad már?

Via theguardian.com, inews.co.uk

Címlapkép: Getty

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

Bárányhúsos receptek húsvétra

Karakteres, nem mindenki által kedvelt ízük és enyhén borsos áruk miatt az utóbbi időben sokat veszítettek népszerűségükből a bárányhúsos ételek. Azonban, ha mégis adnánk nekik egy esélyt, tegyük az alábbi receptekkel.

Nosalty

További cikkek