Kipróbáltuk Beyoncé híres diétáját - ez történt három hét alatt kolléganőnkkel

Egyre több sztár adja a nevét valamilyen diétához, mi ezúttal Beyoncé-ébe futottunk bele, és ezzel a lendülettel ki is próbáltuk.

Még a nyáron írtunk egy cikket arról, hogy a csodás hangú énekesnő, Beyoncé miként lendült formába ikrei születése után. Edzőjével, Marco Borges-szel kidolgozták a 22 Days Nutrition azaz 22 napos táplálkozás nevű étrendet, ami, ahogy a nevéből is kitűnik, egy ~3 hetes program, mégpedig kizárólag növényi alapanyagokból készített ételekkel.

via GIPHY

Kíváncsiságból utánanéztünk ennek az étrendnek, és kolléganőnk, Gabi nagy lelkesedéssel jelentkezett, hogy szívesen ki is próbálná. Most megosztja veletek tapasztalatait.

Gabi Beyoncé diétája után

Gabi saját bevallása szerint mindig is ki szerette volna próbálni a vegán életmódot, de nem érezte magát elég kreatívnak ahhoz, hogy önállóan kezdje el a kísérletezést. Attól tartott, hogy nehéz lesz megtalálni a megfelelő alapanyagokat az állati eredetű alapanyagok helyettesítésére. De úgy tűnik jókor volt jó helyen, és Beyoncé diétájában meglátta a szuper lehetőséget, hogy tervezetten, vezetetten próbálja ki három hétre a vegán étrendet. Mivel Gabi eleve vékony testalkatú, nem a fogyás volt a célja, hanem elsősorban a kíváncsiság hajtotta és az élettani hatások megismerése, mit is jelent - ha csak rövid időre is -, ha vegán életmódra váltunk.

Pirított tofus kukoricatortilla bébi spenóttal, grill zöldségekkel

Csakúgy, mint a legtöbb előre összeállított étrendnél, ebben az esetben is a tervezés volt Gabinak a legnehezebb, minden étkezést megfelelően előkészíteni és persze nem otthon hagyni. Minden este megfőzte otthon a következő napra az ebédet, némely napokon még a vacsorát is, és ez azért jelentős tervezést, szervezést igényelt, és az időt is meg kellett találni ezekre a feladatokra a napirendben. Míg korábban azonban jellemzően 2 napi adagot főzött egyszerre, ez a diéta keretein belül nem volt kivitelezhető, sőt, a diéta alatt jellemzően napi kétszer kellett főznie.

Fahéjas-mazsolás-mandulás zabkása reggelire

Emellett nehézséget okozott az étrendben, hogy bár "hivatalosan" el kellett volna hagynia, a kávéról nem tudott teljes mértékben lemondani, csak napi egyre csökkentette az adagját és édesítővel és növényi tejjel fogyasztotta.

Mivel a kizárólagos növényi étrendben az egyik legfontosabb fehérjeforrás a hüvelyesek csoportja, minden nap szerepelt az étrendben csicseriborsó, bab vagy lencse. Ezek a harmadik hétre már kicsit egyhangúvá tették Gabi számára az étrendet, de nem unalmassá, mivel a receptek újak és izgalmasak voltak számára.

Vegán chilis bab bulgurral

A három hét alatt kétszer "esett bűnbe" Gabi, egyszer egy csodás shakshukának nem bírt ellenállni, némi sajttal, máskor pedig egy bulizós éjszaka után vetette rá magát egy pizzára.

Gyakran merül fel az egészséges, de akár a vegán étrenddel kapcsolatban is, hogy jóval drágább, mint a "normál" étrend (értsünk ez alatt bármit is). Gabi tapasztalatai ezt az állítást nem erősítik meg, számára az első bevásárlások voltak csak valamivel drágábbak, mint egy átlagos hétköznapi, de ennek elsősorban az volt az oka, hogy sok olyan alapanyagot és fűszert vett meg, amelyek addig nem voltak otthon - ezeket viszont sokáig fogja tudni használni. Az egyértelműen, és tartósabban drágább alapanyagoknak egyedül a növényi tejpótló italok bizonyultak, de minden mást teljesen normál alapanyagáron be lehetett szerezni.

Abszolút pozitívuma volt ennek az étrendnek, hogy az egyes étkezések után elmaradt a kajakóma, sőt, volt, hogy az ebéd egész délutánra elég volt, és néha még vacsorára sem jött meg az étvágya. Emellett, bár nem így tervezte, de fogyott is, amit mérlegen nem mért, de a tükörben látszott az eredmény. Futóedzései is könnyedebbé váltak, sokkal dinamikusabban tudott elindulni, és teljesíteni a kitűzött távot.

Gabi tippje

Ajánlom ezt az étrendet azoknak, akik eddig nem mertek belevágni a vegán életmódba, szerintem ez egy szuper lehetőség és nem is túl drága - a három hetes étrend 14 USD, ~4300 Ft. Amire figyelni kell: az előfizetés a három hét után automatikusan megújul, úgyhogy mondjátok le időben, ha nem szeretnétek folytatni. Illetve minden nap nézzetek rá az étrendre, mert az előző napi menüajánlatok másnap már nem elérhetőek, el kell ezeket menteni.

Ezeket olvastad már?

címlapkép

Címlapról ajánljuk

További cikkek